avada-plumber@2x

A vécé fertőtlenítése a koronavírus idején

Bár a koronavírus miatt hozott szigorú intézkedések többsége Magyarországon már érvényét vesztette, a betegség még nem tűnt el teljesen. Éppen ezért, a hatóságok arra kérnek mindenkit, hogy kiemelten figyeljen a higiéniás elvárások betartására A rendszeres kézmosás mellett a vizes helyiségek fertőtlenítését is gyakrabban ajánlott elvégezni. Ebben a bejegyzésben a vécé és annak környezetének helyes tisztításáról olvashat részletesebb leírást.

Hogyan fogjon hozzá a vécé fertőtlenítéséhez?

A vécé a legnagyobb odafigyelés mellett is hemzseghet a kórokozóktól, ugyanakkor a gyakori fertőtlenítéssel Ön sokat tehet a fertőzések elkerülésében. A vécé tisztításához olyan alapvető segédeszközöket érdemes alkalmaznia, mint a gumikesztyű, a vécé kefe, egy bevált tisztító szer, illetve egy adag papírtörlő.

Ha készen áll a takarításra, első körben távolítson el minden felesleges tárgyat a vécé környezetéből. Sokan itt tárolják az illatosítókat és a vécépapírokat, ezekre azonban a tisztításkor nem lesz szüksége. Ráadásul a véletlen fröccsenések könnyen a felületükön végezhetik, további fertőzésforrást hozva létre.

A csésze tisztítása

Rengetegen követik el azt a hibát, hogy a tisztítást az ülőkével kezdik, pedig a csészéből még bőven érkezhet ide szennyezett víz. A takarítást tehát mindenképpen a csészével kell indítani, amihez bármilyen, jól bevált fürdőszobai tisztítószer bevethető. A legtöbb ilyen szer klórt tartalmaz némi felületaktív anyaggal és illattal vegyítve. A klóros tisztítást kizárólag kesztyűben szabad végezni jól szellőző helyiségben. A szert a csésze peremére és az alá kell felvinni, majd célszerű a lefolyó felé fokozatosan szétteríteni. Miután ezzel végzett, hagyni kell egy kis ideig állni, hogy a szer kifejthesse hatásait.

Ha a tisztító szer meghozta a várt eredményeket, a kefe segítségével alaposan át lehet tisztítani a csészét. A szert a tető lehajtását követően egy vagy két öblítéssel távolíthatja el a csészéből. Végül egy száraz törlővel és a fertőtlenítővel a vécé vázát is törölje le!

Az ülőke fertőtlenítése

A vécé ülőke szakszerű fertőtlenítése viszonylag egyszerű. Az ülőkét alul és felül is át kell fújni a tisztítószerrel, majd pár perc várakozás után egy száraztörlővel már le is törölheti az anyagot. Csupán arra kell figyelnie, hogy az ülőke minden része kapjon a fertőtlenítésből és ne maradjanak ki foltok. A használt törlőkendőket a lefolyó helyett a szemetesbe dobja! Ha ugyanis a törlő nem oldódik a vízben, könnyen dugulást eredményezhet a csatornában.

A vécé egyéb felületeinek és a környezetének a tisztán tartása

A lehúzó karon szintén sok baktérium és vírus telepedhet meg, csakúgy, mint a vécé tartályán. A tartályról először a port ajánlott eltávolítani, majd jöhet a takarítószer. Amennyiben mindennel végzett, a vécé alatt található burkolatot sem árt alaposan felmosni. A kifröccsenő vizelet jellemzően itt ragad meg és idővel kellemetlen, ragacsos foltot eredményez. A tisztítás után ügyeljen a kefe fertőtlenítésére is! Jó, ha a kefét egy vödör klóros vízben áztatja, majd visszahelyezi a helyére.

Vízkőoldás hatékonyan

Bár a legtöbb tisztítószer kiválóan bánik el a vízkővel, nem szükséges drága vegyszereket bevetnie, ha látványos eredményeket szeretne elérni. A szódabikarbóna és ecet keverékéből olyan hatásos házi szert állíthat elő, ami nem csak a vízkőtől, de más szennyeződéstől is megszabadítja a lefolyóját. Ehhez egy pohár szódabikarbónát kell a lefolyóba önteni, majd mehet rá egy hasonló mennyiségű ecet is. A kettő keverékéből keletkező hab kitölti a lefolyót, leoldva minden olyan lerakódást, ami dugulást és kellemetlen szagokat okozhatna.

Ha segítségre lenne szüksége…

Cégünk nem csak Budapesten, de a környező megyékben is vállal duguláselhárítási és csatornatisztítási munkálatokat. Amennyiben szakszerű segítséget kíván igénybe venni, a megadott elérhetőségeken a nap 24 órájában állunk a rendelkezésére. Sürgős esetekben a kiszállás hétvégén és ünnepnapokon is lehetséges.

Keressen minket bizalommal!

Lefolyó problémák: Gyakran Ismételt Kérdések

Hogyan tisztítható meg az elzsírosodott lefolyó?2023-05-24T09:27:47+02:00

Az elzsírosodott lefolyók tisztítása gyakran magában foglalja a zsíroldó szerek használatát, hogy eltávolítsa a zsírt és az olajat a lefolyó faláról. A forró víz használata is segíthet feloldani a zsírt és megkönnyíteni a lefolyását.

Hogyan tisztítható meg az eldugult lefolyó házilag?2023-05-24T09:27:00+02:00

Az eldugult lefolyók tisztítása házilag gyakran magában foglalja a háztartási termékek, például a szódabikarbóna és ecet használatát, hogy feloldja a dugulást. Ezenkívül a különböző lefolyótisztító eszközök, mint például a lefolyótisztító spirál, is hasznosak lehetnek.

Hogyan tisztítható meg a konyhai lefolyó?2023-05-24T09:25:53+02:00

A konyhai lefolyó tisztítása fontos a zsír, olaj és ételek maradványainak eltávolításához, amelyek eldugulást okozhatnak. A rendszeres tisztítás segít megelőzni a lefolyó eldugulását és a kellemetlen szagokat. A sütőpor és a forró víz kombinációja hatékony lehet a zsír és az olaj feloldásában.

Miért jön vissza a víz a lefolyóból?2023-05-24T09:25:15+02:00

Ha a víz visszajön a lefolyón keresztül, az azt jelzi, hogy valahol eldugulás van a csőrendszerben. Ez a probléma gyakran a mosogatóban vagy a fürdőszobában fordul elő, ahol a víz nem tud szabadon áramlani a csöveken keresztül. A szódabikarbóna nagyszerű természetes tisztítószer, amely segít feloldani a zsírt és az olajat a lefolyóban. Egyszerűen szórjunk egy csésze szódabikarbónát a lefolyóba, majd öntsünk rá egy csésze forró vizet, és hagyjuk hatni néhány percig, mielőtt leöblítenénk.

Miért jön fel a víz a padlóösszefolyón?2023-05-24T09:24:34+02:00

Ez a probléma általában akkor fordul elő, amikor a padlóösszefolyó eldugul, és a víz nem tud lefolyni. Ez gyakran a padlösszefolyóban felhalmozódó szennyeződések, például haj, szappan és egyéb anyagok miatt következik be. A lefolyótisztító eszközök, mint példáula lefolyótisztító spirál, hasznosak lehetnek ebben a folyamatban.

Miért jön vissza a víz a lefolyóból?2023-05-24T09:23:50+02:00

Ha a víz visszajön a lefolyón keresztül, az jelzi, hogy valahol eldugulás van a csőrendszerben. Ez a probléma gyakran a mosogatóban vagy a fürdőszobában fordul elő, ahol a víz nem tud szabadon áramlani a csöveken keresztül. A folyékony lefolyótisztítók kereskedelmi termékek, amelyeket kifejezetten a lefolyók tisztítására terveztek. Ezek a termékek gyakran tartalmaznak erős vegyszereket, amelyek feloldják a zsírt, az olajat és az ételek maradványait a lefolyóban.

Miért folyik le lassan a víz a zuhanytálcából?2023-05-24T09:23:13+02:00

Ez a probléma gyakran a haj, szappan és egyéb anyagok felhalmozódása miatt alakul ki a zuhany lefolyójában. Ezek az anyagok lassítják a víz lefolyását, és végül eldugulást okozhatnak. A só segíthet a dugulás feloldásában. Szórjunk egy csésze sót a lefolyóba, majd öntsünk rá egy csésze forró vizet, és hagyjuk hatni néhány percig, mielőtt leöblítenénk.

Miért nem folyik le a víz a mosogatóban?2023-05-24T09:16:04+02:00

Ez a probléma általában akkor fordul elő, amikor az ételek maradványai, zsír vagy olaj felhalmozódik a lefolyóban, ami elzárja a víz útját. Ez idővel eldugulást okozhat, ami megakadályozza a víz lefolyását. A probléma megoldására használhatunk sütőport. Egyszerűen szórjunk egy csésze sütőport a lefolyóba, majd öntsünk rá egy csésze forró vizet, és hagyjuk hatni néhány percig, mielőtt leöblítenénk.

További érdekes cikkek a duguláselhárításról

Go to Top