avada-plumber@2x

Sewer cleaning in Halásztelken

Nem messze a főváros déli határától található Halásztelek. Egy folyamatosan fejlődő, csendes kisváros, amely mai napig őrzi kisvárosias hangulatát. Napjainkban Halásztelek közel 10 ezer lakosnak ad otthont, ám lakosságszáma dinamikusan bővül. Míg a város jó közlekedés földrajzi helyzettel rendelkezik, addig az időről-időre megjelenő ár- és belvizek ma is tudnak gondot okozni az itt élőknek.

Kisváros az ártéren

Már a kőkorszakban éltek emberek Halásztelek területén, habár nevét a település csak évezredekkel később nyerte el. Nem véletlenül: a dunai nagy árvizek ugyanis rövidebb-hosszabb időre lakhatatlanná tették a környéket. Maguk a rómaiak is elég sokat küszködtek a víz okozta áldatlan állapotokkal, emiatt sokáig nem is létesült itt állandó település. Mindössze a mai Halásztelek területének északi részén vezetett út Pannonia provincia, illetve a birodalom északi részét védő megerősített határvonal (limes) felé.

A Római Birodalom bukása után a terület hosszabb időre elnéptelenedett, csak a 9. század környékén népesült be újra. De ekkor sem állandó lakosokról beszélünk, hiszen a honfoglaló magyarok mindössze nyári szállásként használták a Csepel-sziget északi részét. Ideiglenesen így három település – Szőlős, Háros, és Tököl – is létesült itt, amelyből Tököl tekinthető a mai Halásztelek elődjének. Napjainkban a három honfoglaló településből, önállóan csak Tököl létezik, míg Háros az egyesített Budapest egyik városrészévé vált – igaz, hogy utóbbinak ma a 22. kerület ad otthont.

Maga a Halásztelek elnevezés 1700 környékén jelent meg először. Sokáig a település nem volt önálló, hanem Tököl külterületének számított. Hivatalos elnevezése Wahrmann Mór birtokos lánya nyomán Herminamajor volt. Jóval később, a két világháború után 1950-ben Herminatelep néven létesült itt önálló település, amely egy név múlva már új nevet is kapott: 1951-től kezdve nevezik Halászteleknek.

Küzdelem az ár- és belvízzel

Halásztelek települése 2008-tól kapott városi rangot. A település egésze mai napig megőrizte kertvárosias báját, nagyobbrészt földszintes házakban élnek lakosai. Pontosan ezért munkatársaink a családi házakra jellemző problémákkal – pl. gyökérbenövés, emésztőgödör szippantása stb. – találkoznak, amelyet minden esetben professzionális módon és hatékonyan oldanak meg. Lévén, hogy a város közel található az árvíz által veszélyeztetett területekhez, ezért jelentős feladatnak számít még az ehhez kapcsolódó károk elhárítása, felszámolása. Mivel a várost az M0-s autópályán keresztül gyorsan meg lehet közelíteni, ezért a channel tisztítással kapcsolatos munkálatok hamarabb megkezdhetők, hiszen probléma esetén a kiérkezés gyorsabban megtörténhet a távolabb fekvő településekhez képest.

Professzionális csatornatisztítás szolgáltatás Halásztelek városában!

Cégünk valamennyi ügyfele számára korrekt díjszabású és hosszú távú eredményekkel járó csatornatisztítási szolgáltatást nyújt Halásztelken. Bennünket választva, rövid úton megoldást található a háztartási és az ipari dugulásokkal kapcsolatos problémáira. Kollégáink Halásztelek egész területén professzionális szolgáltatást kínálnak, az Ön részére is.

Kérjük, hogy ahhoz, hogy munkatársaink a lehető leghatékonyabban tudják orvosolni az Ön problémáját, annak bejelentése során minél teljesebb körű, pontos leírást adja a blockage keletkezésének helyéről, valamint idejéről.

A kapcsolatfelvételt követően kollégáink általában 1 órán belül a helyszínre érkeznek, de jelen esetben ez a cégünk telephelyéhez való közelség és a jó megközelíthetőség miatt, akár 30 perc is lehet.

Cégünk Halásztelek városa mellett a fővárosban, valamint több mint 40 agglomerációs településen is végez csatornatisztítást.

Drain Problems: Frequently Asked Questions

How to clean a greasy drain?2023-05-24T09:27:47+02:00

Cleaning clogged drains often involves using degreasers to remove grease and oil from the drain walls. Using hot water can also help dissolve the grease and make it easier to drain.

How to clean a clogged drain at home?2023-05-24T09:27:00+02:00

Unclogging a clogged drain at home often involves using household products like baking soda and vinegar to unclog the clog. In addition, various drain cleaning tools, such as a drain auger, can also be helpful.

How to clean the kitchen drain?2023-05-24T09:25:53+02:00

Cleaning your kitchen drain is important to remove grease, oil, and food residue that can cause blockages. Regular cleaning will help prevent drain blockages and unpleasant odors. A combination of baking soda and hot water can be effective in dissolving grease and oil.

Why does water come back up from the drain?2023-05-24T09:25:15+02:00

If water is backing up through the drain, it is an indication that there is a blockage somewhere in the plumbing system. This problem often occurs in the sink or bathroom where water is not able to flow freely through the pipes. Baking soda is a great natural cleaner that helps dissolve grease and oil in the drain. Simply sprinkle a cup of baking soda down the drain, then pour a cup of hot water over it and let it sit for a few minutes before flushing.

Why is water coming up the floor drain?2023-05-24T09:24:34+02:00

This problem usually occurs when the floor drain becomes clogged and water cannot drain. This is often caused by debris such as hair, soap scum and other substances accumulating in the floor drain. Drain cleaning tools such as a drain cleaning spiral can be helpful in this process.

Why does water come back up from the drain?2023-05-24T09:23:50+02:00

If water is backing up through the drain, it is an indication that there is a blockage somewhere in the plumbing system. This problem often occurs in the sink or bathroom, where water cannot flow freely through the pipes. Liquid drain cleaners are commercial products specifically designed to clean drains. These products often contain strong chemicals that dissolve grease, oil, and food residue in the drain.

Why is the water draining slowly from the shower tray?2023-05-24T09:23:13+02:00

This problem is often caused by a buildup of hair, soap scum, and other substances in your shower drain. These substances slow down the flow of water and can eventually cause a clog. Salt can help unclog the drain. Sprinkle a cup of salt down the drain, then pour a cup of hot water over it and let it sit for a few minutes before flushing.

Why isn't the water draining from the sink?2023-05-24T09:16:04+02:00

This problem usually occurs when food residue, grease, or oil builds up in the drain, blocking the path of water. Over time, this can cause a blockage that prevents water from draining. You can use baking soda to solve this problem. Simply sprinkle a cup of baking soda down the drain, then pour a cup of hot water over it and let it sit for a few minutes before flushing.

More interesting articles about clogging