avada-plumber@2x

Sewer

Mindenkinek van szennyvízcsatornája, annak is, aki nem tud róla. Mindenkinek lehet szennyvízcsatorna dugulása, még annak is, aki nem is vesz tudomást a ház vagy a lakás egyik legfontosabb közművéről. A lefolyóra minden háztartásban szükség van, ha meghibásodik a szennyvízvezeték, akkor az olyan kalamajkát okoz, amire jó nem is gondolni.

Mitől jó egy szennyvízcsatorna, mitől észrevehetetlen?

Mindenek előtt azt kell tisztázni, hogy a duguláselhárításban jártas munkatársaink természetesen a szennyvízcsatorna szerelésben, építésben és tervezésben is segítenek.

Kérdezhetik: érdemes bennünket megkeresni már az építkezés előtt.

Természetesen igen. Nem azért, mert nem bízunk meg az önök által választott water pipe szerelőkben, nem azért mert mi tévedhetetlenek vagyunk. De a dugulásnak annyi válfaját láttuk már, hogy a tapasztalat alapján tudunk segíteni, nehogy bebetonozott hibákat kelljen kijavítani.

A nagy rombolás, a sokkal jelentősebb költségráfordítás senkinek sincs az ínyére. A szennyvízcsatornáknál a leggyakoribb hiba, hogy nem készítenek a csővezetéknek megfelelő alapot, nem ágyazzák meg hosszú évekre. Pedig tudni kell, hogy a szennyvízvezetéknek a házhoz hasonlóan évtizedekre állni kell a természet kalandozásait. A nem megfelelő alap miatt a ház falai megrepedhetnek, a kellő ágyazás hiányában a szennyvízcsatorna megsüllyedhet. Jobb esetben csak szétcsúszik az összekötésnél, rosszabb helyzetben eltörhet a cső. S miután a szennyvízcsatorna a legtöbb esetben föld alatt fut, sokáig észre sem vesszük a bajt. A duguláselhárításban jártas szakemberek gyakran találkoznak olyan lefolyókkal, amelyek körül – a csőtörés vagy a tömítés szétcsúszása miatt – amolyan kráter alakul ki, gyakran aztán be is szakad a föl és mindenféle más károsodást okoz.

Mit tanácsolhatunk?

Elsősorban tehát azt, hogy még az építés előtt kérjék ki tanácsunkat, hogy minél később kelljen bennünket hívni. Ha megvan a baj, akkor viszont haladéktalanul tárcsázzák a számunkat, hogy minél előbb tudjunk segíteni. A szétcsúszott tömítés, vagy a gyökérrel benőtt, a gyökértől szétfeszített szennyvízcsatorna ugyanis könnyen „befogadja a sarat, homokot, törmeléket, ezek pedig eltömítik a vezetéket, a szennyvíz nem folyik le, jöhet a javítás.

Baj esetén gyorsan a helyszínre sietünk: unclogging éjjel-nappal, Budapesten és az ország más részeiben is, de a szomszédos országokban is teljesítettünk már szolgálatot, a megrendelők száz százalékos elégedettségére.

Mit tudunk tenni egy elzáródott szennyvízcsatornával?

Először is a duguláselhárításban jártas szakembereink a korábbi gyakorlatból adódóan a legtöbb esetben gyorsan meg tudják állapítani a hiba okát, szerencsés esetben a blockage helyét. Azt is lehet már ilyenkor tervezni, hogy milyen nagyságrendű lesz a duguláselhárítás költsége.

A szennyvízvezeték akkor jó, ha használható, vagyis meg tudjuk mondani, többéves gyakorlatunk alapján, hogy mennyi időt vesz igénybe a duguláselhárítás. Munkánkra pedig garanciát vállalunk, nem kell attól tartani, hogy a szennyvízcsatorna megint szétcsúszik: megfelelő alapot készítünk a csővezeték alá, jó esetben „örök életű” lesz a szennyvízcsatorna. Nem kell más, csak jó specialist, tapasztalt szerelő és duguláselhárításra egy darabig nem lesz gondja. És ha elfogadnak még egy tanácsot, a dugulást a leginkább megelőzni kell. Ha évente-kétévente rendre ellenőriztetik a lefolyórendszert, akkor sokkal nagyobb eséllyel várhatják el, hogy a szennyvízcsatorna észrevétlenül működjön. Ne is tétlenkedjen, tárcsázzon vagy írjon nekünk és egyeztessen egy időpontot, ellenőrzés és tanácsadás, erre is hivatottak vagyunk. Duguláselhárítás „alsó- és felsőfokon”, garanciával, a lehető leggyorsabban.

Drain Problems: Frequently Asked Questions

How to clean a greasy drain?2023-05-24T09:27:47+02:00

Cleaning clogged drains often involves using degreasers to remove grease and oil from the drain walls. Using hot water can also help dissolve the grease and make it easier to drain.

How to clean a clogged drain at home?2023-05-24T09:27:00+02:00

Unclogging a clogged drain at home often involves using household products like baking soda and vinegar to unclog the clog. In addition, various drain cleaning tools, such as a drain auger, can also be helpful.

How to clean the kitchen drain?2023-05-24T09:25:53+02:00

Cleaning your kitchen drain is important to remove grease, oil, and food residue that can cause blockages. Regular cleaning will help prevent drain blockages and unpleasant odors. A combination of baking soda and hot water can be effective in dissolving grease and oil.

Why does water come back up from the drain?2023-05-24T09:25:15+02:00

If water is backing up through the drain, it is an indication that there is a blockage somewhere in the plumbing system. This problem often occurs in the sink or bathroom where water is not able to flow freely through the pipes. Baking soda is a great natural cleaner that helps dissolve grease and oil in the drain. Simply sprinkle a cup of baking soda down the drain, then pour a cup of hot water over it and let it sit for a few minutes before flushing.

Why is water coming up the floor drain?2023-05-24T09:24:34+02:00

This problem usually occurs when the floor drain becomes clogged and water cannot drain. This is often caused by debris such as hair, soap scum and other substances accumulating in the floor drain. Drain cleaning tools such as a drain cleaning spiral can be helpful in this process.

Why does water come back up from the drain?2023-05-24T09:23:50+02:00

If water is backing up through the drain, it is an indication that there is a blockage somewhere in the plumbing system. This problem often occurs in the sink or bathroom, where water cannot flow freely through the pipes. Liquid drain cleaners are commercial products specifically designed to clean drains. These products often contain strong chemicals that dissolve grease, oil, and food residue in the drain.

Why is the water draining slowly from the shower tray?2023-05-24T09:23:13+02:00

This problem is often caused by a buildup of hair, soap scum, and other substances in your shower drain. These substances slow down the flow of water and can eventually cause a clog. Salt can help unclog the drain. Sprinkle a cup of salt down the drain, then pour a cup of hot water over it and let it sit for a few minutes before flushing.

Why isn't the water draining from the sink?2023-05-24T09:16:04+02:00

This problem usually occurs when food residue, grease, or oil builds up in the drain, blocking the path of water. Over time, this can cause a blockage that prevents water from draining. You can use baking soda to solve this problem. Simply sprinkle a cup of baking soda down the drain, then pour a cup of hot water over it and let it sit for a few minutes before flushing.

More interesting articles about clogging