avada-plumber@2x

Duguláselhárítás Diósd területén

Diósd Pest megyében található, Érd és Törökbálint között. A település neve a dió szóból ered, az első említése a 13. században íródott latin nyelvű Gesta Hungarorumban található. A művet III. Béla király jegyzője, Anonymus készítette. A Diósdra vonatkozó adatok alapján a város már a X. század elején lakott volt.

A korai történelméről csupán keveset tudunk, a fennmaradt írásos emlékek különféle neveken említik, például Gyod, Gyoyg és Diód. Az évszázadok alatt számtalanszor cserélt gazdát, olykor örökös nélkül a király döntött a sorsáról. A ma is nevezetességként szolgáló vár először Luxemburgi Zsigmond uralkodása idején tűnik fel a forrásokban. Ekkor már minden bizonnyal templommal is rendelkezett, amelynek védőszentje Szent Bertalan volt.

A település a török hódítás alatt többször elnéptelenedett, végül német és szerb ajkú lakosság népesítette be. Az új telepesek a közéget Oraschn-nak nevezték el. Diósdon évszázados hagyománya van a szőlőtermesztésnek, a gyümölcsöt és a belőle készített bort a gazdák főleg a budai, valamint pesti piacokon értékesítették. A város 2007 után az érdi járás részévé vált.

Diósd jelenlegi csatornahálózata

Diósdon a szennyvízcsatorna az Érd és térsége Csatornaszolgáltató Kft. kezelése alatt áll, néhány évvel ezelőtt egy átfogó szennyvízcsatorna bővítés zajlott a városban. A projekt közel 22000 háztartást érintett, Érd és Tárnok településeket is bevonva. Bár a rendszerbe bekötött ingatlanok száma folyamatosan növekszik, Diósdon a mai napig találkozni nem csatornázott családi házakkal is. A kiszippantott szennyvíz megtisztítása a tisztító telep fogadóállomásán történik.

Duguláselhárítás és csatornatisztítás Diósd városában

Our company 30 éves szakmai múlttal vállal duguláselhárítási és csatornatisztítási munkálatokat Diósdon. Amennyiben blockage keletkezik az otthonában vagy bármilyen más, csatornával kapcsolatos probléma lép fel, a megadott elérhetőségeken éjjel-nappal állunk a rendelkezésére. A 06 20 318 1614-es mobilszámon hétvégén és ünnepnapokon is fogadjuk az Ön hívását. A gondok hatékony orvoslásához, kérjük, hogy az egyeztetés során minél pontosabban vázolja fel a megoldásra váró helyzetet. Leterheltségtől és forgalomtól függően akár 40 percen belül kiérhetünk az Ön által megadott helyszínre.

Melyek a leggyakrabban fellépő kellemetlenségek?

A háztartásokban általában a hirtelen fellépő dugulások szokták a legtöbb bajt okozni. Amennyiben a jól ismert házi módszerek (ecet és szódabikarbóna keveréke), és a bolti vegyszerek nem hozzák meg a várt eredményeket, mindenképpen érdemes szakemberhez fordulnia. A munkánk során igyekszünk figyelembe venni a tulajdonosok kérését, ha lehetséges, elkerüljük a bontást és a rendetlenségeket.

Minden körülmények között szakszerűen tárjuk fel a dugulás okát és helyét, majd elvégezzük a szükséges teendőket. Legyen szó a mosogató, a vécé, vagy a padlóösszefolyó dugulásáról, a unclogging szolgáltatásaink Diósdon is elérhetők.

A makacsabb akadályokkal szemben womás csatornatisztító géppel érkezünk. A vállalkozásoknak és magánszemélyeknek a hagyományos szerelési munkálatokon túl olyan különleges szolgáltatásokat is kínálunk, mint például a channel– és well cameraing, fertőtlenítés, zsírtalanítás, szivattyúzás, szagtalanítás, gyökérvágás, valamint a nyomvonal pontos meghatározása.

A zsírtalanításra elsősorban az éttermeknek és közüzemi konyháknak van szüksége, ahol napi szinten rendszeresen nagy mennyiségű zsíros edény elmosogatása történik. A szagtalanítás viszont bármely lakóépület esetében fontos lehet, hiszen a dugulások mellett a kellemetlen szagok szintén sok problémát okozhatnak. Eszközeinkkel és tapasztalatainkkal megkeressük a szagok forrását és segítünk megszüntetni a kiváltó okokat.

Amennyiben duguláselhárításra vagy a fent említett egyéb munkákra van szüksége, keressen minket bizalommal!

Drain Problems: Frequently Asked Questions

How to clean a greasy drain?2023-05-24T09:27:47+02:00

Cleaning clogged drains often involves using degreasers to remove grease and oil from the drain walls. Using hot water can also help dissolve the grease and make it easier to drain.

How to clean a clogged drain at home?2023-05-24T09:27:00+02:00

Unclogging a clogged drain at home often involves using household products like baking soda and vinegar to unclog the clog. In addition, various drain cleaning tools, such as a drain auger, can also be helpful.

How to clean the kitchen drain?2023-05-24T09:25:53+02:00

Cleaning your kitchen drain is important to remove grease, oil, and food residue that can cause blockages. Regular cleaning will help prevent drain blockages and unpleasant odors. A combination of baking soda and hot water can be effective in dissolving grease and oil.

Why does water come back up from the drain?2023-05-24T09:25:15+02:00

If water is backing up through the drain, it is an indication that there is a blockage somewhere in the plumbing system. This problem often occurs in the sink or bathroom where water is not able to flow freely through the pipes. Baking soda is a great natural cleaner that helps dissolve grease and oil in the drain. Simply sprinkle a cup of baking soda down the drain, then pour a cup of hot water over it and let it sit for a few minutes before flushing.

Why is water coming up the floor drain?2023-05-24T09:24:34+02:00

This problem usually occurs when the floor drain becomes clogged and water cannot drain. This is often caused by debris such as hair, soap scum and other substances accumulating in the floor drain. Drain cleaning tools such as a drain cleaning spiral can be helpful in this process.

Why does water come back up from the drain?2023-05-24T09:23:50+02:00

If water is backing up through the drain, it is an indication that there is a blockage somewhere in the plumbing system. This problem often occurs in the sink or bathroom, where water cannot flow freely through the pipes. Liquid drain cleaners are commercial products specifically designed to clean drains. These products often contain strong chemicals that dissolve grease, oil, and food residue in the drain.

Why is the water draining slowly from the shower tray?2023-05-24T09:23:13+02:00

This problem is often caused by a buildup of hair, soap scum, and other substances in your shower drain. These substances slow down the flow of water and can eventually cause a clog. Salt can help unclog the drain. Sprinkle a cup of salt down the drain, then pour a cup of hot water over it and let it sit for a few minutes before flushing.

Why isn't the water draining from the sink?2023-05-24T09:16:04+02:00

This problem usually occurs when food residue, grease, or oil builds up in the drain, blocking the path of water. Over time, this can cause a blockage that prevents water from draining. You can use baking soda to solve this problem. Simply sprinkle a cup of baking soda down the drain, then pour a cup of hot water over it and let it sit for a few minutes before flushing.

More interesting articles about clogging