avada-plumber@2x

Vigyázat, csalók!

Vigyázat, csalók! – Hogyan kerüljük el a kókler duguláselhárítókat?

Vigyázat, csalók!

Ha a dugulás elhárításáról beszélünk, akkor legtöbb esetben azonnali segítségre van szükségünk. Lássuk be: senki sem tud napokat várni azzal, hogy újra használni tudja a mosogatóját vagy éppen a vécéjét. Pánikba esett ügyfélként pedig pontosan ilyenkor követjük el az első hibát azzal, hogy – a mielőbbi segítség reményében – az első kezünkbe akadó telefonszámot felhívjuk.

Sok az eszkimó és a kevés a fóka

Ami azért számít hibának, mert – számos más szakmához hasonlóan – ebben az iparágban sem csak tisztességes vállalkozók dolgoznak. Természetesen a legtöbben becsületes szakemberek vagyunk, azonban mellettünk olyan csalók is léteznek, akik gátlástalanul próbálják kihasználni az ügyfelek kétségbeesését és tájékozatlanságát. Ők végeredményben az egész szakmát lejáratják, hiszen általában gyenge minőségű fércmunkát végeznek, vagy éppen túlszámláznak. Mostani cikkünkben ezért arra próbálunk meg választ találni, hogyan kerüljük el az ilyen csalókat, s hogyan válasszunk olyan szakembert, akik minőségi, illetve tartós eredménnyel járó munkát fognak otthonunkban végezni.

Nevetséges áraktól a túlszámlázásig

Ahogyan számos más üzletágban, itt is a „túl sok eszkimó és kevés fóka” problémájával találjuk szembe magunkat. Kétségtelen, hogy sokan próbálnak ilyen jellegű munkákból megélni. Ha kinyitjuk a postaládánkat, hányszor találunk benne olyan – névvel és mobilszámmal – ellátott „cetlit”, amely a dugulás „teljes körű” megszüntetését kínálja, mindössze 5000 forintért?! Nem szabad azonban beugrani az ilyen ajánlatoknak! Sokszor ugyanis maga a kiszállás is több ezer forintba kerülhet, és akkor a szakmunka elvégzéséről még nem is beszéltünk. Következésképpen: az elsőre kedvező ajánlatú árat a munka végzése közben fogják a reális díjszabáshoz – illetve esetenként azon túl is – „közelíteni”. Nemrégiben például 160 ezer forintot kértek egy mosogató dugulásának elhárításáért, pedig ezt a munkát nagyjából a felszámított ár tizedéért (!) is tisztességesen el lehetett volna végezni.

Persze, a sokféle szakmunka tükrében, a korrekt árakról nehéz tájékoztatást adni. Mégis, mielőtt felhívjuk az adott vállalkozót vagy céget, legalább a honlapjára – amennyiben rendelkezik ilyennel – vessünk egy pillantást. Vajon részletesen megtaláljuk az irányadó árakat? Mindenképpen előnyös, hogyha látunk részletes árlistát, mert így az egyéb járulékos költségekkel (pl. kiszállás, fel- és leszerelés stb. díja) is tisztában lehetünk. Egyszóval: kisebb eséllyel járhatunk úgy, hogy végül akár a félhavi fizetésünket ki kelljen fizetni a dugulás megszüntetéséért! Nem érdemes olyan szolgáltatót választanunk, aki minden munkára egységárat alkalmaz, mert az ilyesmi általában csak az ügyfelek „beetetésére” szolgál!

Különösen fontos, hogy az adott szolgáltató rendelkezzen referenciával. Amennyiben nem találjuk meg a honlapján ezeket, akkor nyugodtan kérjünk elérhetőséget. Persze előfordulhat, hogy a – különben velejéig tisztességes – szakembernek elsőre nem fog jól esni, hogy le akarjuk „káderezni”. De, ha nincsen rejtegetni valója, akkor bizonyára adni fog nekünk pár telefonszámot, akiknél érdeklődhetünk az általa végzett munka minőségéről, valamint arról, hogy korrekt díjszabással dolgozik –e. Ellenkező esetben nyugodtan keressünk más vállalkozót, hiszen referencia hiányában komoly kockázatot vállalunk. Kerüljük el azokat is, akik a munkavégzés előtt – irreálisan magas – előleget akarnak felszámítani, netán előre szerződést akarnak aláíratni. Az ilyen dokumentumok tartalmát ugyanis a munkavégzés során többször „módosítani” szokták.

A pontosság nem csak a királyok erénye

Mindenkinek ismerős a helyzet, amikor órákig várnia kell a szerelőre. Kétségtelen, hogy a mi szakmánkban – különösen a jó szakembereknek – nagyon sok munkája van, így a megbeszélt időponthoz képest előfordulhatnak kisebb csúszások. Célszerű azonban, ha legalább nagyjából be tudjuk határolni a duguláselhárító érkezésének időpontját. Amennyiben többször sem tud a megbeszélt alkalomra odaérni a szerelő, akkor ismét csak azt tanácsoljuk, hogy más valakit hívjunk a munka elvégzésére. Elvégre mi sem vagyunk időmilliomosok, és ne feledjük, hogy fizetett szolgáltatást nyújtanak számunkra!

Legyünk felkészültek!

Ha a vállalkozó sikeresen megérkezett a helyszínre, akkor következhet a munka érdemi része. De itt kezdődnek csak igazán a trükközések!

Gyakran előfordul – mint például a korábbiakban említett 160 ezres mosogató esetében is – hogy a munkához szükséges eszközök árát magasabb árakon kalkulálják. Megfelelő felkészüléssel azonban résen lehetünk, így elkerülhetjük az időnket és a pénztárcánkat sem kímélő buktatókat. Az interneten ugyanis pontosan megtalálhatóak az egyes szerelvény, valamint eszköz árak. Célszerű ezért már a szerelő érkezése előtt tájékozódjunk az irányárakról, majd – mintha mit sem tudnánk – rákérdezni, hogy mennyiért tudná a szükséges dolgokat beszerezni. Sokatmondó, ha az árajánlat nagyon eltér az átlagos szerelvény áraktól!

Ha már tisztában vagyunk az árakkal, akkor készüljünk fel rá: akik csalnak, azok a munkához szükséges méterhosszal is szoktak trükközni. Nem ritkaság, hogy a tisztességtelen vállalkozó a mosogatónak 20-25 méteres bekötőcsövet állapít meg. Ami egyáltalán nem mindegy, tekintve, hogy 4-5000 ezer forintos méterárak vannak! Jó, ha tudjuk, hogy az ilyesmi eleve irreális „számítás”, hiszen egy ekkora cső még egy harmadik emeleten található mosogató esetében is a földszintig érne! A cső szokásos hossza 1-2 méter, amellyel rendszerint el tudják érni a bekötési helyet: a vécé gerincvezetékét.

Ne hagyjuk magunkat becsapni!

Egyik leggyakoribb szakmunka a spirállal való dugulás elhárítás. De itt sem mindegy ám, hogy milyen mélyre engedik le azt a spirált, hiszen ennek függvényében határozzák meg az árakat. Legtöbb esetben az ügyfél jóhiszeműségét úgy szokták kihasználni, hogy a szükségesnél jóval tovább – akár 20 méterre is leengedik – a spirált. Az elvetemültebb csalók közben még folyamatosan kérdezik is, hogy „mehetnek –e mélyebbre”, amire a tájékozatlan ügyfélként értelemszerűen nem tudunk nemet mondani. Legyünk azonban tisztában vele, hogy egy legfeljebb 10 méterre engedett spirállal már tökéletes munkát kellene végezni, vagyis ha ennél tovább akarnak menni, akkor nyugodtan tiltakozzunk. Ilyenkor nem kell kérdőre vonnunk az állítólagos „szakembert”, hiszen a kialakuló konfliktus miatt általában mi fogunk pórul járni – pl. túlszámláz, félmunkát végez, stb. Fogadjuk meg azonban, hogy legközelebb körültekintőbben választunk.

Ne kössünk kompromisszumokat!

Természetesen a munka végeztével ne felejtsük el ellenőrizni sem a szolgáltatás minőségét. Ne feledjük, hogy amíg a vécén vagy a mosogatón nem úgy zubog le a víz, ahogyan fénykorában, addig csak félmunkáról beszélhetünk. Nehezebb kérdés, hogy meddig kell az elvégzett munka eredményének tartania. Tény, hogy ezzel kapcsolatosan általános tanácsot adni nem lehet. Ha azonban 1-2 napon belül már újra jelentkeznek a problémák, akkor gyanakodhatunk a gyatra minőségű munkát végzésre. (Ilyenkor célszerű, ha a vállalkozó maga ajánlja fel, hogy kamerás csatornavizsgálat segítségével kideríti, hogy milyen okokból következett be az újbóli dugulás.)

Végezetül: habár nem kötelessége a szerelőnek, hogy a munka befejeztével bármilyen takarítást végezzen, ám előnyös, hogyha legalább az adott helyiség alapszintű higiéniáját megteremtik. Ezzel ugyanis nagymértékben csökkenthetik a fertőzés veszélyét, s megkönnyítik az ilyenkor elengedhetetlen nagytakarítást is.

Minden jog fenntartva, www.magyarendre.hu

Lefolyó problémák: Gyakran Ismételt Kérdések

Hogyan tisztítható meg az elzsírosodott lefolyó?2023-05-24T09:27:47+02:00

Az elzsírosodott lefolyók tisztítása gyakran magában foglalja a zsíroldó szerek használatát, hogy eltávolítsa a zsírt és az olajat a lefolyó faláról. A forró víz használata is segíthet feloldani a zsírt és megkönnyíteni a lefolyását.

Hogyan tisztítható meg az eldugult lefolyó házilag?2023-05-24T09:27:00+02:00

Az eldugult lefolyók tisztítása házilag gyakran magában foglalja a háztartási termékek, például a szódabikarbóna és ecet használatát, hogy feloldja a dugulást. Ezenkívül a különböző lefolyótisztító eszközök, mint például a lefolyótisztító spirál, is hasznosak lehetnek.

Hogyan tisztítható meg a konyhai lefolyó?2023-05-24T09:25:53+02:00

A konyhai lefolyó tisztítása fontos a zsír, olaj és ételek maradványainak eltávolításához, amelyek eldugulást okozhatnak. A rendszeres tisztítás segít megelőzni a lefolyó eldugulását és a kellemetlen szagokat. A sütőpor és a forró víz kombinációja hatékony lehet a zsír és az olaj feloldásában.

Miért jön vissza a víz a lefolyóból?2023-05-24T09:25:15+02:00

Ha a víz visszajön a lefolyón keresztül, az azt jelzi, hogy valahol eldugulás van a csőrendszerben. Ez a probléma gyakran a mosogatóban vagy a fürdőszobában fordul elő, ahol a víz nem tud szabadon áramlani a csöveken keresztül. A szódabikarbóna nagyszerű természetes tisztítószer, amely segít feloldani a zsírt és az olajat a lefolyóban. Egyszerűen szórjunk egy csésze szódabikarbónát a lefolyóba, majd öntsünk rá egy csésze forró vizet, és hagyjuk hatni néhány percig, mielőtt leöblítenénk.

Miért jön fel a víz a padlóösszefolyón?2023-05-24T09:24:34+02:00

Ez a probléma általában akkor fordul elő, amikor a padlóösszefolyó eldugul, és a víz nem tud lefolyni. Ez gyakran a padlösszefolyóban felhalmozódó szennyeződések, például haj, szappan és egyéb anyagok miatt következik be. A lefolyótisztító eszközök, mint példáula lefolyótisztító spirál, hasznosak lehetnek ebben a folyamatban.

Miért jön vissza a víz a lefolyóból?2023-05-24T09:23:50+02:00

Ha a víz visszajön a lefolyón keresztül, az jelzi, hogy valahol eldugulás van a csőrendszerben. Ez a probléma gyakran a mosogatóban vagy a fürdőszobában fordul elő, ahol a víz nem tud szabadon áramlani a csöveken keresztül. A folyékony lefolyótisztítók kereskedelmi termékek, amelyeket kifejezetten a lefolyók tisztítására terveztek. Ezek a termékek gyakran tartalmaznak erős vegyszereket, amelyek feloldják a zsírt, az olajat és az ételek maradványait a lefolyóban.

Miért folyik le lassan a víz a zuhanytálcából?2023-05-24T09:23:13+02:00

Ez a probléma gyakran a haj, szappan és egyéb anyagok felhalmozódása miatt alakul ki a zuhany lefolyójában. Ezek az anyagok lassítják a víz lefolyását, és végül eldugulást okozhatnak. A só segíthet a dugulás feloldásában. Szórjunk egy csésze sót a lefolyóba, majd öntsünk rá egy csésze forró vizet, és hagyjuk hatni néhány percig, mielőtt leöblítenénk.

Miért nem folyik le a víz a mosogatóban?2023-05-24T09:16:04+02:00

Ez a probléma általában akkor fordul elő, amikor az ételek maradványai, zsír vagy olaj felhalmozódik a lefolyóban, ami elzárja a víz útját. Ez idővel eldugulást okozhat, ami megakadályozza a víz lefolyását. A probléma megoldására használhatunk sütőport. Egyszerűen szórjunk egy csésze sütőport a lefolyóba, majd öntsünk rá egy csésze forró vizet, és hagyjuk hatni néhány percig, mielőtt leöblítenénk.

További érdekes cikkek a duguláselhárításról

Go to Top