avada-plumber@2x

Minden, amit a vízkőről tudni kell!

A vízkőről bátran kijelenthető, hogy minden háziasszony életét megkeseríti, hiszen amellett, hogy esztétikailag nem nyújt szép látványt, még veszélyes is, ugyanis a szabad szemmel is jól látható vízkő nem csak használati tárgyaink, eszközeink felületén telepszik meg, hanem a lefolyócsőben is, amely kéretlen duguláshoz vezet, ha nincs rendesen karbantartva.

Mi a vízkő?

A vízkő nem más, mint a vízben nem oldható kalcium- és magnézium-karbonátok keveréke, amihez elég gyakran vasvegyületek is kötődnek, ezzel vörösesbarnára színezve a vízkő piszkos fehér/fehér színét.

Lágy vagy kemény víz?

A vízkeménység egy mérhető adat. A változó és állandó keménység együttesen határozzák meg az összkeménységet. Amikor a víz keménységéről beszélünk, az összes keménységet adjuk meg, melynek meghatározására a német keménységi skálát használjuk.

Magyarország vezetékes vizének keménysége igen változatos képet mutat, hiszen amíg keleten lágyabbak a vizek, addig a nyugati megyékben kifejezetten kemény a víz. A legkeményebb vízzel leginkább a fővárosban élők találkozhatnak, az ottani lakosoknak kifejezetten ajánlott a gyakori vízkőtelenítés.

Veszélyes az emberi szervezetre?

Mindnyájunkkal előfordult már, hogy vízforraló, vagy kávéfőző használata után a teát, vagy kávét kortyolgatva észleltük az ital felszínén úszó vízkő darabkáit, amely a nem megfelelően karbantartott eszköz belsejéből vált le, és biztosan megfordult már mindenki fejében, hogy ez vajon mennyire lehet káros az emberi szervezetre. Szerencsére a vízkőnek nincsen semmiféle egészségkárosító hatása, ugyanis a gyomorba kerülve a gyomorsav szétmarja, így távozik a szervezetünkből.

Hogyan szabadulhatunk meg tőle?

A hatékony vízkőeltávolítással kapcsolatban az első dolog, amit érdemes észben tartani, hogy   a televízióban látható és hallható reklámok nagyban eltúlozzák a kemény víz okozta problémákat, ezzel arra sarkallva a fogyasztókat, hogy a drága, nem környezetkímélő megoldást válasszák a vízkő eltüntetésére. Ezek a megoldások sokszor hasznosnak és hatékonynak bizonyulnak, viszont vannak más alternatívák, amelyek amellett, hogy ugyanolyan hatékonyak, sokkal olcsóbbak és zöldebbek, mint az erős savakat pl. foszforsavat tartalmazó társaik.

A vízkövet alkotó karbonátok a legtöbb esetben az egészen gyenge szerves savakkal is hatékonyan oldhatók, például a kávéfőző vízkőtelenítésére kifejezetten ajánlott a citromsav, amely egy olcsó, gyors és környezetkímélő megoldás.

Egy másik természetes csodaszer, amire rengeteg háziasszony esküszik az ecet, annak ellenére, hogy szaga kifejezetten kellemetlen. Az ecetből kiváló súrolószer készíthető, amely könnyen elbánik a vízkővel is: keverj össze 3 dl 10%-os ecetet ugyanennyi vízzel, majd adj hozzá egy csipet sót. Töltsd az elegyet szórófejes üvegbe, amelyből könnyen adagolhatod, vagy fújhatod rögtön a kezelni kívánt felületre is! Bevetheted a fürdőszobában, a konyhában, garantált lesz a siker!

Az ecethez hasonlóan a citrom és a grapefruit is csodákra képesek, ha természetes vízkőoldásról van szó.

Ha szeretsz kísérletezni, próbálkozhatsz kólával is, ugyanis magas savtartalmának köszönhetően kíméletlenül marja fel a vízkövet, és minden nem kívánt szennyeződést/lerakódást, azonban azt érdemes tudni, hogy a kólának igen magas a cukortartalma, amely ragacsos réteget hagy a felületeken, amit aztán mindenképpen le kell  öblíteni. Cukormentes verziója nem okoz ilyen problémát.

Olyan dugulást észleltél lakóhelyeden, amelyet házi praktikákkal már nem tudsz elhárítani? Ne ess pánikba! Keress bizalommal engem, és csapatomat a nap 24 órájában a [email protected] e-mail címen, vagy a +3620/318-1614-es telefonszámon! Állunk rendelkezésedre hétvégén és ünnepnapokon is!

Lefolyó problémák: Gyakran Ismételt Kérdések

Hogyan tisztítható meg az elzsírosodott lefolyó?2023-05-24T09:27:47+02:00

Az elzsírosodott lefolyók tisztítása gyakran magában foglalja a zsíroldó szerek használatát, hogy eltávolítsa a zsírt és az olajat a lefolyó faláról. A forró víz használata is segíthet feloldani a zsírt és megkönnyíteni a lefolyását.

Hogyan tisztítható meg az eldugult lefolyó házilag?2023-05-24T09:27:00+02:00

Az eldugult lefolyók tisztítása házilag gyakran magában foglalja a háztartási termékek, például a szódabikarbóna és ecet használatát, hogy feloldja a dugulást. Ezenkívül a különböző lefolyótisztító eszközök, mint például a lefolyótisztító spirál, is hasznosak lehetnek.

Hogyan tisztítható meg a konyhai lefolyó?2023-05-24T09:25:53+02:00

A konyhai lefolyó tisztítása fontos a zsír, olaj és ételek maradványainak eltávolításához, amelyek eldugulást okozhatnak. A rendszeres tisztítás segít megelőzni a lefolyó eldugulását és a kellemetlen szagokat. A sütőpor és a forró víz kombinációja hatékony lehet a zsír és az olaj feloldásában.

Miért jön vissza a víz a lefolyóból?2023-05-24T09:25:15+02:00

Ha a víz visszajön a lefolyón keresztül, az azt jelzi, hogy valahol eldugulás van a csőrendszerben. Ez a probléma gyakran a mosogatóban vagy a fürdőszobában fordul elő, ahol a víz nem tud szabadon áramlani a csöveken keresztül. A szódabikarbóna nagyszerű természetes tisztítószer, amely segít feloldani a zsírt és az olajat a lefolyóban. Egyszerűen szórjunk egy csésze szódabikarbónát a lefolyóba, majd öntsünk rá egy csésze forró vizet, és hagyjuk hatni néhány percig, mielőtt leöblítenénk.

Miért jön fel a víz a padlóösszefolyón?2023-05-24T09:24:34+02:00

Ez a probléma általában akkor fordul elő, amikor a padlóösszefolyó eldugul, és a víz nem tud lefolyni. Ez gyakran a padlösszefolyóban felhalmozódó szennyeződések, például haj, szappan és egyéb anyagok miatt következik be. A lefolyótisztító eszközök, mint példáula lefolyótisztító spirál, hasznosak lehetnek ebben a folyamatban.

Miért jön vissza a víz a lefolyóból?2023-05-24T09:23:50+02:00

Ha a víz visszajön a lefolyón keresztül, az jelzi, hogy valahol eldugulás van a csőrendszerben. Ez a probléma gyakran a mosogatóban vagy a fürdőszobában fordul elő, ahol a víz nem tud szabadon áramlani a csöveken keresztül. A folyékony lefolyótisztítók kereskedelmi termékek, amelyeket kifejezetten a lefolyók tisztítására terveztek. Ezek a termékek gyakran tartalmaznak erős vegyszereket, amelyek feloldják a zsírt, az olajat és az ételek maradványait a lefolyóban.

Miért folyik le lassan a víz a zuhanytálcából?2023-05-24T09:23:13+02:00

Ez a probléma gyakran a haj, szappan és egyéb anyagok felhalmozódása miatt alakul ki a zuhany lefolyójában. Ezek az anyagok lassítják a víz lefolyását, és végül eldugulást okozhatnak. A só segíthet a dugulás feloldásában. Szórjunk egy csésze sót a lefolyóba, majd öntsünk rá egy csésze forró vizet, és hagyjuk hatni néhány percig, mielőtt leöblítenénk.

Miért nem folyik le a víz a mosogatóban?2023-05-24T09:16:04+02:00

Ez a probléma általában akkor fordul elő, amikor az ételek maradványai, zsír vagy olaj felhalmozódik a lefolyóban, ami elzárja a víz útját. Ez idővel eldugulást okozhat, ami megakadályozza a víz lefolyását. A probléma megoldására használhatunk sütőport. Egyszerűen szórjunk egy csésze sütőport a lefolyóba, majd öntsünk rá egy csésze forró vizet, és hagyjuk hatni néhány percig, mielőtt leöblítenénk.

További érdekes cikkek a duguláselhárításról

Go to Top