avada-plumber@2x

15 dolog, amit soha ne dobj a WC-be

Előző cikkünkben írtunk már a WC dugulásának elkerüléséről, azonban a mai napon egy konkrét listát hoztunk, indoklással azokról a dolgokról, amiket szigorúan tilos a WC-be dobni, ha el szeretnénk kerülni a dugulást, és azokat a költségeket, amik a duguláselhárítással járnak.

  1. nedves törlőkendő

Ha hisszük, ha nem a WC dugulások 70%-át nem más, mint a nedves törlőkendők okozzák. Ez nem is csoda, hiszen ezek az illatos folyadékkal átitatott kendők rendkívül nehezen oldódnak vízben és anyaguk is jóval erősebb a sima WC papírénál, ezért semmiképp se dobd a lefolyóba!

  1. Tampon és betét

Ezek a menstruációs eszközök úgy lettek kifejlesztve, hogy minél több nedvességet tudjanak magukba szívni. A tampon megduzzad a csövekben, az intim betét pedig ragacsos oldalával felragad a csövek falára, és kész is a dugulás.

  1. fogselyem

A fogselyem igazán hasznos tud lenni, ha a fogaink egészségének megőrzése a cél, ám kevesen tudják, hogy ezek a fonalak igazán erős anyagból készültek, melyek a lefolyóban összetekeredve kiváló alapanyagai a dugulásnak.

  1. pelenka

A tamponhoz és betéthez hasonlóan ez is kiváló nedvszívó tulajdonságokkal rendelkezik, ráadásul egy összetekert pelenka majdnem akkora, mint a cső átmérője, így rendkívül nagy dugulást tud okozni. Ha szeretnénk elkerülni a dugulást, soha ne dobjuk a WC-be!

15 dolog, amit soha ne dobj a WC-be

 

  1. Macskaalom

Manapság a piacon már elérhetőek olyan macskaalmok, melyeknek csomagolásán fel van tüntetve, hogy a WC-ben leöblíthető, ám ez ne tévesszen meg senkit, ennek ellenére sem ajánlott ezt a lépést megtenni, hiszen a legtöbb öblítőrendszer nem használ elegendő vizet ahhoz, hogy maradéktalanul eltüntesse a macskaalmot.

  1. Törlőkendő, szalvéta, zsebkendő

Először úgy tűnhet, hogy ezek anyaga és összetétele teljesen megegyezik a WC papíréval, ám ez nem így van. A zsebkendők, kéztörlésre használatos törlőkendők rostjai erősebben vannak préselve, ezáltal nehezebben oldódnak vízben, mely duguláshoz vezethet. Ha van rá mód, dobjuk ki ezeket a kukába, vagy használjunk kézszárító készüléket!

  1. Cigaretta csikk

Dohányozni is rossz ötlet, ám a lefolyóba dobni az elszívott csikkeket még rosszabb, ugyanis amellett, hogy káros vegyi anyagokat tartalmaz, többszörös öblítést igényel, melyre sokan nem ügyelnek eléggé, ezzel kárt okozva a lefolyórendszerben. Ha dohányzunk, mindenképp a hamutartóba vagy szemetesbe dobjuk a csikkeket!

  1. Gyógyszerek

A lejárt szavatosságú, nem használt gyógyszereket SOHA ne dobd a WC csészébe, mert a gyógyszerek hatóanyaga elkezd kioldódni és tavakba, folyókba jut, ezzel hatalmas környezeti károkat okozva! A gyógyszereket, amiket nem használunk, vagy lejárt a szavatosságuk ajánlott összegyűjteni és leadni a legközelebbi gyógyszertárban.

15 dolog, amit soha ne dobj a WC-be

  1. Óvszer

A gumi nem bomlik le vízben, ráadásul fenn is akadhat valamiben, ami dugulást és hatalmas károkat okoz.

  1. Ételmaradék

Bár az ételmaradékok nagy része lebomlik a WC-ben (kivéve a csontot), mégsem jó ötlet belezúdítani az el nem fogyasztott, megromlott vacsoránkat. A hirtelen bedobott nagy mennyiségű étel instant eltömődést okoz, ezért nem árt odafigyelni!

  1. Használt olaj

Sok háziasszony gondban van a használt olajok, zsiradékok elhelyezésével kapcsolatban. Sokan úgy gondolják, a WC megfelelő hely lehet, de arra nem gondolják, hogy az olaj könnyen megtapad a csövek felszínén, ezzel csökkentve az átmérőjét.

15 dolog, amit soha ne dobj a WC-be

  1. Vattapamacsok, fültisztító pálcák

A fültisztító pálcák műanyag szárának több, mint 1000 évre van szüksége a lebomláshoz, arról nem is beszélve, hogy bármibe beleakadhatnak, így tökéletes helyet képezve a például vattapamacsoknak a duguláshoz.

  1. Rágógumi

Ehhez sem kell sok dolgot hozzáfűznünk. Mivel a rágógumi anyaga is gumi, ezért a gumióvszerhez hasonlóan ez sem bomlik le a lefolyóban, helyette tökéletesen feltapad bármilyen csőfelületre, mely mint tudjuk, csökkenti a cső átmérőjét.

  1. Hypo

A nátrium-hipoklorit, közismert nevén hypo, vagy fehérítő jó ötletnek tűnhet, ha karbantartás a cél, ám nem árt ezzel a szerrel vigyázni, hiszen nagy mennyiségben többet árthat, mint használ. Ha biztosra szeretnénk menni használjunk inkább ecetet, hisz amellett, hogy környezetbarát, teszi is a dolgát.

  1. Hajszálak

A hajszálak ugyanúgy működnek, mint a fogselyem. Csomót alkotva, lassan, de biztosan dugítják el a WC-t, ezért semmiképp ne dobjuk bele!

Ez lett volna annak a 15 dolognak a listája, melyet semmilyen körülmények között nem szabad a lefolyóba dobni, vagy önteni. Reméljük sikerült mindenkit meggyőznünk a szemét rendeltetésszerű használatáról, és mindenkit elkerül a baj.

Megtörtént a baj? Akkor se ess kétségbe, állunk rendelkezésedre éjjel nappal, és garanciával hárítjuk el a problémát! Felvennéd velünk a kapcsolatot? Látogasd meg Facebook oldalamat, vagy  kattints a kapcsolat menüpontra, ahol az összes elérhetőségemet megtalálod!

Lefolyó problémák: Gyakran Ismételt Kérdések

Hogyan tisztítható meg az elzsírosodott lefolyó?2023-05-24T09:27:47+02:00

Az elzsírosodott lefolyók tisztítása gyakran magában foglalja a zsíroldó szerek használatát, hogy eltávolítsa a zsírt és az olajat a lefolyó faláról. A forró víz használata is segíthet feloldani a zsírt és megkönnyíteni a lefolyását.

Hogyan tisztítható meg az eldugult lefolyó házilag?2023-05-24T09:27:00+02:00

Az eldugult lefolyók tisztítása házilag gyakran magában foglalja a háztartási termékek, például a szódabikarbóna és ecet használatát, hogy feloldja a dugulást. Ezenkívül a különböző lefolyótisztító eszközök, mint például a lefolyótisztító spirál, is hasznosak lehetnek.

Hogyan tisztítható meg a konyhai lefolyó?2023-05-24T09:25:53+02:00

A konyhai lefolyó tisztítása fontos a zsír, olaj és ételek maradványainak eltávolításához, amelyek eldugulást okozhatnak. A rendszeres tisztítás segít megelőzni a lefolyó eldugulását és a kellemetlen szagokat. A sütőpor és a forró víz kombinációja hatékony lehet a zsír és az olaj feloldásában.

Miért jön vissza a víz a lefolyóból?2023-05-24T09:25:15+02:00

Ha a víz visszajön a lefolyón keresztül, az azt jelzi, hogy valahol eldugulás van a csőrendszerben. Ez a probléma gyakran a mosogatóban vagy a fürdőszobában fordul elő, ahol a víz nem tud szabadon áramlani a csöveken keresztül. A szódabikarbóna nagyszerű természetes tisztítószer, amely segít feloldani a zsírt és az olajat a lefolyóban. Egyszerűen szórjunk egy csésze szódabikarbónát a lefolyóba, majd öntsünk rá egy csésze forró vizet, és hagyjuk hatni néhány percig, mielőtt leöblítenénk.

Miért jön fel a víz a padlóösszefolyón?2023-05-24T09:24:34+02:00

Ez a probléma általában akkor fordul elő, amikor a padlóösszefolyó eldugul, és a víz nem tud lefolyni. Ez gyakran a padlösszefolyóban felhalmozódó szennyeződések, például haj, szappan és egyéb anyagok miatt következik be. A lefolyótisztító eszközök, mint példáula lefolyótisztító spirál, hasznosak lehetnek ebben a folyamatban.

Miért jön vissza a víz a lefolyóból?2023-05-24T09:23:50+02:00

Ha a víz visszajön a lefolyón keresztül, az jelzi, hogy valahol eldugulás van a csőrendszerben. Ez a probléma gyakran a mosogatóban vagy a fürdőszobában fordul elő, ahol a víz nem tud szabadon áramlani a csöveken keresztül. A folyékony lefolyótisztítók kereskedelmi termékek, amelyeket kifejezetten a lefolyók tisztítására terveztek. Ezek a termékek gyakran tartalmaznak erős vegyszereket, amelyek feloldják a zsírt, az olajat és az ételek maradványait a lefolyóban.

Miért folyik le lassan a víz a zuhanytálcából?2023-05-24T09:23:13+02:00

Ez a probléma gyakran a haj, szappan és egyéb anyagok felhalmozódása miatt alakul ki a zuhany lefolyójában. Ezek az anyagok lassítják a víz lefolyását, és végül eldugulást okozhatnak. A só segíthet a dugulás feloldásában. Szórjunk egy csésze sót a lefolyóba, majd öntsünk rá egy csésze forró vizet, és hagyjuk hatni néhány percig, mielőtt leöblítenénk.

Miért nem folyik le a víz a mosogatóban?2023-05-24T09:16:04+02:00

Ez a probléma általában akkor fordul elő, amikor az ételek maradványai, zsír vagy olaj felhalmozódik a lefolyóban, ami elzárja a víz útját. Ez idővel eldugulást okozhat, ami megakadályozza a víz lefolyását. A probléma megoldására használhatunk sütőport. Egyszerűen szórjunk egy csésze sütőport a lefolyóba, majd öntsünk rá egy csésze forró vizet, és hagyjuk hatni néhány percig, mielőtt leöblítenénk.

További érdekes cikkek a duguláselhárításról

Go to Top