avada-plumber@2x

A csatornában előforduló gyökér

Milyen módon jut be a gyökér a csatornába?

Annak idején a csatornák anyaga eternit, beton, öntött vas és kerámia volt, nem úgy, mint napjainkban a PVC. Ezeknek az anyagoknak a sajátossága, hogy nagy szilárdságú, valamint időtálló, körülbelül 40-80 évet is kiállnak a föld alatt. Még nem is magával csővel lenne a gond, sokkal inkább a csövek csatlakozásaival, (tokok, kötések), ahol a tömítés vagy a cementálás elgyengül.

Azáltal, hogy a csövek a föld alatt, a talajban vannak, ellen kell állniuk a talajmozgásnak, talajpusztulásnak, a nagymértékű vízterhelésnek, vegyszereknek a szerves anyagoknak, és a csatorna közelébe ültetett fák gyökereinek. Az imént felsorolt példák mindegyike erősen próbára teszik a talajban lévő csatornarendszert. Az idő múlásával a csatornacső anyaga megsüllyedhet, kirepedezhet, eltörhet, vagy a kötéseknél, repedéseknél bejuthatnak a gyökerek.

Mi az elgyökeresedés oka?

Először is akkor gondolhatunk, gyökérbenövésre a csatornahálózatunkba, ha a közelben terebélyes cserje, bokor vagy fa áll. Ámbár ügyfeleink, és tapasztalataink elmondása alapján előfordul olyan eset is, hogy még a közelben sincs nagyobb terjedelmű, fa, vagy bokor, mégis csúnya dugulásokat okoznak a gyökerek. Az örökzöldek gyökérzetei a legerőszakosabbak. Ezek a gyökerek nagyon is jól tudják hova érdemes benőni.

A csatornában előforduló gyökér

Itt három csatorna szakaszból sikerült egyben kivágnunk a gyökérzetet. 5m, 11m, és egy 3m-es darab! A szennyvízcsövek folyó anyagok általában ásványokban, tápanyagokban, kén hidrogénben, és metánban gazdag keverékek. Ha a gyökér egy kis résen, lyukon illetve repedésen bejut a csatornába, nagyon gyorsan növekedésbe kezd így egyr több dugulást okozva.

Előfordulhat, olyan gyors növekedés is, hogy néhány hónap alatt belepi, az egész csatornahálózatot, és csak annyit vesszünk észre, hogy a padlóösszefolyóból, WC-ből kivillan a hajszálgyökér. A legfőbb gyanús jel, az nehézkes vízfolyás, és bugyborékolás, esetenként a csatornaszag is megjelenhet.

A csatornában előforduló gyökér

Átmenetileg, segítséget tudunk nyújtani a gyökér irtó szerek lefolyóba öntésével, vagy duguláselhárításról is szó eshet, ahol a duguláselhárító szakember gyökérvágó eszközök segítségével eltávolítja a benövések kisebb-nagyobb részét. Ezek a megoldások sok esetben, csak ideiglenesek. A probléma végleges megoldása, a gondnak a végleges megszüntetése, a sérült csőhálózat korrigálása és a bokor, fa kivágása. Manapság már lehetőség nyílik arra is, a modern technológiáknak köszönhetően, hogy béléscsövet illesztenek az elöregedett csövekbe, amennyiben az alkalmas erre a beavatkozásra.

A csatornában előforduló gyökér

A mai PVC csöveket kisebb mértékben fenyegeti az elgyökeresedés veszélye, mivelhogy a csőillesztések, törések szinte légmentesek, másrészt, a PVC cső felszínére kevésbé tud belekapaszkodni a gyökérzet, mint a klasszikus, régi eternit illetve beton vagy akár a vas csatornacsövekre.

Lefolyó problémák: Gyakran Ismételt Kérdések

Hogyan tisztítható meg az elzsírosodott lefolyó?2023-05-24T09:27:47+02:00

Az elzsírosodott lefolyók tisztítása gyakran magában foglalja a zsíroldó szerek használatát, hogy eltávolítsa a zsírt és az olajat a lefolyó faláról. A forró víz használata is segíthet feloldani a zsírt és megkönnyíteni a lefolyását.

Hogyan tisztítható meg az eldugult lefolyó házilag?2023-05-24T09:27:00+02:00

Az eldugult lefolyók tisztítása házilag gyakran magában foglalja a háztartási termékek, például a szódabikarbóna és ecet használatát, hogy feloldja a dugulást. Ezenkívül a különböző lefolyótisztító eszközök, mint például a lefolyótisztító spirál, is hasznosak lehetnek.

Hogyan tisztítható meg a konyhai lefolyó?2023-05-24T09:25:53+02:00

A konyhai lefolyó tisztítása fontos a zsír, olaj és ételek maradványainak eltávolításához, amelyek eldugulást okozhatnak. A rendszeres tisztítás segít megelőzni a lefolyó eldugulását és a kellemetlen szagokat. A sütőpor és a forró víz kombinációja hatékony lehet a zsír és az olaj feloldásában.

Miért jön vissza a víz a lefolyóból?2023-05-24T09:25:15+02:00

Ha a víz visszajön a lefolyón keresztül, az azt jelzi, hogy valahol eldugulás van a csőrendszerben. Ez a probléma gyakran a mosogatóban vagy a fürdőszobában fordul elő, ahol a víz nem tud szabadon áramlani a csöveken keresztül. A szódabikarbóna nagyszerű természetes tisztítószer, amely segít feloldani a zsírt és az olajat a lefolyóban. Egyszerűen szórjunk egy csésze szódabikarbónát a lefolyóba, majd öntsünk rá egy csésze forró vizet, és hagyjuk hatni néhány percig, mielőtt leöblítenénk.

Miért jön fel a víz a padlóösszefolyón?2023-05-24T09:24:34+02:00

Ez a probléma általában akkor fordul elő, amikor a padlóösszefolyó eldugul, és a víz nem tud lefolyni. Ez gyakran a padlösszefolyóban felhalmozódó szennyeződések, például haj, szappan és egyéb anyagok miatt következik be. A lefolyótisztító eszközök, mint példáula lefolyótisztító spirál, hasznosak lehetnek ebben a folyamatban.

Miért jön vissza a víz a lefolyóból?2023-05-24T09:23:50+02:00

Ha a víz visszajön a lefolyón keresztül, az jelzi, hogy valahol eldugulás van a csőrendszerben. Ez a probléma gyakran a mosogatóban vagy a fürdőszobában fordul elő, ahol a víz nem tud szabadon áramlani a csöveken keresztül. A folyékony lefolyótisztítók kereskedelmi termékek, amelyeket kifejezetten a lefolyók tisztítására terveztek. Ezek a termékek gyakran tartalmaznak erős vegyszereket, amelyek feloldják a zsírt, az olajat és az ételek maradványait a lefolyóban.

Miért folyik le lassan a víz a zuhanytálcából?2023-05-24T09:23:13+02:00

Ez a probléma gyakran a haj, szappan és egyéb anyagok felhalmozódása miatt alakul ki a zuhany lefolyójában. Ezek az anyagok lassítják a víz lefolyását, és végül eldugulást okozhatnak. A só segíthet a dugulás feloldásában. Szórjunk egy csésze sót a lefolyóba, majd öntsünk rá egy csésze forró vizet, és hagyjuk hatni néhány percig, mielőtt leöblítenénk.

Miért nem folyik le a víz a mosogatóban?2023-05-24T09:16:04+02:00

Ez a probléma általában akkor fordul elő, amikor az ételek maradványai, zsír vagy olaj felhalmozódik a lefolyóban, ami elzárja a víz útját. Ez idővel eldugulást okozhat, ami megakadályozza a víz lefolyását. A probléma megoldására használhatunk sütőport. Egyszerűen szórjunk egy csésze sütőport a lefolyóba, majd öntsünk rá egy csésze forró vizet, és hagyjuk hatni néhány percig, mielőtt leöblítenénk.

További érdekes cikkek a duguláselhárításról

Go to Top