avada-plumber@2x

Csatornaszag a lakásban?!

Kevés kellemetlenebb jelenség létezik lakásunkban a mindent átható csatornaszagnál. Mivel senki sem szeret állandó bűzben élni, ezért mielőbb szeretnénk rá megoldást találni. Habár rendszerint a legegyszerűbb okra, a csatorna eldugulására gyanakszunk, sokszor azonban a probléma a szennyvízhálózat tervezéséből, valamint kivitelezéséből adódik. Következésképpen előfordulhat, hogy a csatorna tisztítása után is marad a bűz a lakásban.

Kellemetlen szagok

Nem is gondolnánk, de az életünket megkeserítő csatornaszag okai legtöbbször a csatorna tervezésének illetve kivitelezésének hiányosságaira vezethetők vissza. Ha a munkák során félrecsúszik valamelyik gumitömítés, netán be sem kerül a tömítés a helyére, akkor a csövek illeszkedéseinél hézagok lesznek, ami különösen a mostani, őszi esős időszakban okozhat problémát. Ilyenkor egy-egy kiadósabb zápor vagy zivatar után az utcai gerincvezetékben található iszap felkeveredik, melynek orrfacsaró bűze otthonunkban jelentkezik. A tömítés hiánya nem akadályozza a víz zavartalan lefolyását, de a rossz illesztéseken keresztül a felszabaduló gázok könnyedén beszökhetnek a lakásunkba, ezzel kellemetlen bűzt teremtve.

Légbeszívó szelep?

Ha rosszul tervezték meg a csatornát, akkor a csatorna tisztítása, sőt még a nagy mennyiségű víz leeresztése is szagos problémákat okozhat. A lezúduló víztömeg vákuumot hozhat létre, amely képes kiszippantani a vizet a bűzelzáró közegekből, vagyis a szifonokból, padlóösszefolyókból.

Ilyenkor a légbeszívó szelep a megoldás, amely segíthet kiegyenlíteni a csőben fellépő vákuumot. Sok esetben azonban előfordul, hogy elfelejtik beépíteni ezt a hasznos alkatrészt. Pedig mindössze pár ezer forintba kerülne, hogy a kéretlen szagok ne keserítsék meg mindennapjainkat. Ha tehát észrevesszük, hogy hiányzik a légbeszívó szelep, akkor még utólag is érdemes lehet beépítenünk. (A szelep hiányára nem csak a folyamatos csatornaszag utalhat, hanem az is, hogyha a konyha, a fürdőszoba vagy a vécé környékén folyamatosan bugyborékoló hangot hallunk.) Természetesen ezt követően ne feledkezzünk meg a szelep rendszeres karbantartásáról sem, amelyet az eszköz szétszerelése után puha ronggyal végezhetünk. Mindenképpen kerüljük a szelep vegyszerrel, a zsírral, valamint az egyéb kenőanyagokkal való karbantartását, hiszen ezzel csak megrövidítjük az alkatrész élettartamát.

Csatornaszag a lakásban?!

Egy bűzelzáró kincset érhet!

Másik fontos védekező eszköz a szagok ellen a bűzelzáró szelep, amelynek felszerelése és összerakása során számos hibát szoktak elkövetni. Például, ha a kézmosónál túl rövidre vágják a flexibilis szifoncsövet, vagy a – padlóösszefolyó esetében – elfelejtik a bűzelzáró dugót vagy pipát visszaszerelni a berendezésre. Különösen a vécéknél gyakori, hogy kiszárad a bűzelzáró rész, amely szintén oka lehet a szagoknak. Érdemes ezeket a problémákat mielőbb, szakember segítségével orvosolnunk, hiszen az utóbbi jelenség akár a fajansz repedésére is utalhat!

A megfelelő higiénia sokat segít!

Természetesen nem csak a kivitelezés, hanem az elégtelen higiénia is lehet oka a szagoknak. Mivel a padlóösszefolyónál, a mosogatóban, sőt a mosógépben levő lerakódások, maradványok is orrfacsaró bűzt áraszthatnak magukból, ezért ezeknek a berendezéseknek a rendszeres tisztítása alapvető fontossággal bír. Célszerű legalább 1-2 havonta kitisztítani ezeket, amelyhez a forró vizet és némi ecetet és szódabikarbónát hívhatunk segítségül.

Mindenképpen hívjunk szakmai segítséget!

Ahogyan láthattunk, a kellemetlen csatornaszagnak számos oka lehet. Ebből következik, hogy a munkavégzés kezdetekor nem lehet megmondani, hogy meddig is tart felderíteni a bűz forrását. Lehet, hogy 5 perc alatt megoldódik a probléma, ám az is előfordulhat, hogy napokig kell keresni a szagot kiváltó okot. Ilyenkor nem árt némi szerencse is, hiszen ha a szakember gyakorlott szeme megtalálja a csővezeték problémás pontjait, akkor megmenekülhetünk a több tízezer forintos költségekkel járó bontási munkáktól.

Az Ön életét is megkeseríti az orrfacsaró bűz? Hívjon engem és csapatom a kapcsolat menüpont alatt található elérhetőségeink egyikén, vagy keressen minket Facebook oldalunkon!

Lefolyó problémák: Gyakran Ismételt Kérdések

Hogyan tisztítható meg az elzsírosodott lefolyó?2023-05-24T09:27:47+02:00

Az elzsírosodott lefolyók tisztítása gyakran magában foglalja a zsíroldó szerek használatát, hogy eltávolítsa a zsírt és az olajat a lefolyó faláról. A forró víz használata is segíthet feloldani a zsírt és megkönnyíteni a lefolyását.

Hogyan tisztítható meg az eldugult lefolyó házilag?2023-05-24T09:27:00+02:00

Az eldugult lefolyók tisztítása házilag gyakran magában foglalja a háztartási termékek, például a szódabikarbóna és ecet használatát, hogy feloldja a dugulást. Ezenkívül a különböző lefolyótisztító eszközök, mint például a lefolyótisztító spirál, is hasznosak lehetnek.

Hogyan tisztítható meg a konyhai lefolyó?2023-05-24T09:25:53+02:00

A konyhai lefolyó tisztítása fontos a zsír, olaj és ételek maradványainak eltávolításához, amelyek eldugulást okozhatnak. A rendszeres tisztítás segít megelőzni a lefolyó eldugulását és a kellemetlen szagokat. A sütőpor és a forró víz kombinációja hatékony lehet a zsír és az olaj feloldásában.

Miért jön vissza a víz a lefolyóból?2023-05-24T09:25:15+02:00

Ha a víz visszajön a lefolyón keresztül, az azt jelzi, hogy valahol eldugulás van a csőrendszerben. Ez a probléma gyakran a mosogatóban vagy a fürdőszobában fordul elő, ahol a víz nem tud szabadon áramlani a csöveken keresztül. A szódabikarbóna nagyszerű természetes tisztítószer, amely segít feloldani a zsírt és az olajat a lefolyóban. Egyszerűen szórjunk egy csésze szódabikarbónát a lefolyóba, majd öntsünk rá egy csésze forró vizet, és hagyjuk hatni néhány percig, mielőtt leöblítenénk.

Miért jön fel a víz a padlóösszefolyón?2023-05-24T09:24:34+02:00

Ez a probléma általában akkor fordul elő, amikor a padlóösszefolyó eldugul, és a víz nem tud lefolyni. Ez gyakran a padlösszefolyóban felhalmozódó szennyeződések, például haj, szappan és egyéb anyagok miatt következik be. A lefolyótisztító eszközök, mint példáula lefolyótisztító spirál, hasznosak lehetnek ebben a folyamatban.

Miért jön vissza a víz a lefolyóból?2023-05-24T09:23:50+02:00

Ha a víz visszajön a lefolyón keresztül, az jelzi, hogy valahol eldugulás van a csőrendszerben. Ez a probléma gyakran a mosogatóban vagy a fürdőszobában fordul elő, ahol a víz nem tud szabadon áramlani a csöveken keresztül. A folyékony lefolyótisztítók kereskedelmi termékek, amelyeket kifejezetten a lefolyók tisztítására terveztek. Ezek a termékek gyakran tartalmaznak erős vegyszereket, amelyek feloldják a zsírt, az olajat és az ételek maradványait a lefolyóban.

Miért folyik le lassan a víz a zuhanytálcából?2023-05-24T09:23:13+02:00

Ez a probléma gyakran a haj, szappan és egyéb anyagok felhalmozódása miatt alakul ki a zuhany lefolyójában. Ezek az anyagok lassítják a víz lefolyását, és végül eldugulást okozhatnak. A só segíthet a dugulás feloldásában. Szórjunk egy csésze sót a lefolyóba, majd öntsünk rá egy csésze forró vizet, és hagyjuk hatni néhány percig, mielőtt leöblítenénk.

Miért nem folyik le a víz a mosogatóban?2023-05-24T09:16:04+02:00

Ez a probléma általában akkor fordul elő, amikor az ételek maradványai, zsír vagy olaj felhalmozódik a lefolyóban, ami elzárja a víz útját. Ez idővel eldugulást okozhat, ami megakadályozza a víz lefolyását. A probléma megoldására használhatunk sütőport. Egyszerűen szórjunk egy csésze sütőport a lefolyóba, majd öntsünk rá egy csésze forró vizet, és hagyjuk hatni néhány percig, mielőtt leöblítenénk.

További érdekes cikkek a duguláselhárításról

Go to Top