avada-plumber@2x

Mit tegyünk, ha eldugult az ereszcsatorna?

Dugulás szinte bárhol és bármikor kialakulhat, legyen szó a konyháról a fürdőszobáról, vagy akár a kertünkről. A kertben előforduló dugulások nagy részét a csapadék elvezető rendszerben felfedezett dugulások teszik ki. A csapadék elvezető rendszerben keletkező dugulásokat is meg tudjuk különböztetni. A leggyakoribb eset az, amikor a tető alatt lévő nyitott szakaszon, azaz az ereszcsatornán keletkezik a dugulás. A mai blogbejegyzésünkben feltárjuk az ereszcsatorna dugulásainak okait, veszélyeit és adunk pár tanácsot is a megelőzésére.

Mi okozza a dugulást?

Az ereszcsatorna dugulását a legtöbb esetben nem más, mint a szél által odahordott por, odatelepedett moha, a fákról lehulló falevelek, valamint a cserépdarabok okozzák. A másik gyakori ok, amivel gyakran találkozhatunk az az, hogy az esőcsatorna nem saját derítőbe van bekötve, hanem a közhálózatra. A szabálytalan kötés a későbbiekben hatalmas fejtörést, valamint több tízezer forintot jelenthet a tulajdonosainak.

Mik a jelei a dugulásnak?

Az ereszcsatorna dugulása az egyik legnehezebben észlelhető dugulás fajta, ugyanis a kisebb mértékű dugulás csak esőzések alkalmával észrevehető. Az ilyen típusú dugulás jele, hogy az esővíz nem folyik le megfelelően a csatornán keresztül, ezért a házunk falai beáznak.

Miért veszélyes?

Mint ahogyan azt az előző pontban is említettük, az ereszcsatorna eltömődésének legrosszabb kimenetele az otthonunk falainak beázása, amely egy nagyon veszélyes dolog, hiszen a vizes fal az olyan gombák melegágya, mint a penész, amiről tudjuk, hogy rossz hatással van a szervezetünkre. A beázás másik végzetes következménye a ház falainak beomlása.

Hogyan kerülhetjük el?

Mint minden dugulásnál, úgy itt is a megelőzésre kell törekednünk. A leghatékonyabb módszer a megelőzésre, hogy az ereszcsatornánk mellett lévő fa lomkoronáját nem hagyjuk a tető felé nőni, ezzel lecsökkentve a csatornába hulló falevelek számát. Abban az esetben, ha ez nem megoldható, vásároljunk úgynevezett esőcsatorna kosarat, mely felfogja a belehulló cserépdarabokat és leveleket, melyek ez által nem mosódnak bele a csatornahálózatba. Ezeken a prevenciós intézkedéseken kívül próbáljuk meg rendszeresen, saját kezűleg kitisztítani csatornánkat. Kis mértékű dugulások esetén bevethetünk házi praktikákat, például azt, hogy egy slag és a megnyitott lefolyórendszer segítségével átmossuk az ereszcsatornát. Egy másik hasznos tárgy, amivel próbálkozhatunk, az a nagyobb üzletekben, vagy barkácsboltban is megvásárolható csőgörény, melyet akár a függőleges szakaszban észlelt eltömődés esetén is bevethetünk.

Amennyiben a dugulás egy olyan szakaszban üti fel a fejét, ami számunkra elérhetetlen, vagy a talaj alatt helyezkedik el, akkor mindenképp érdemes egy szakképzett embert segítségül hívnunk, ugyanis ez még a legprofibbaknak is hatalmas fejtörést tud okozni!

Ezek lettek volna a tanácsaim az ereszcsatorna dugulásával kapcsolatban. Ne feledje, ha szakértő segítségre lenne szüksége, vagy csak egy gyors karbantartásra, hívja bátran a nap bármelyik órájában a +3620/318-1614-es telefonszámot, vagy küldjön mail-t a [email protected] e-mail címre! Kíváncsi a többi duguláselhárítással kapcsolatos cikkemre? Weboldalam blog menüpontja alatt az összeset megtalálja!

Lefolyó problémák: Gyakran Ismételt Kérdések

Hogyan tisztítható meg az elzsírosodott lefolyó?2023-05-24T09:27:47+02:00

Az elzsírosodott lefolyók tisztítása gyakran magában foglalja a zsíroldó szerek használatát, hogy eltávolítsa a zsírt és az olajat a lefolyó faláról. A forró víz használata is segíthet feloldani a zsírt és megkönnyíteni a lefolyását.

Hogyan tisztítható meg az eldugult lefolyó házilag?2023-05-24T09:27:00+02:00

Az eldugult lefolyók tisztítása házilag gyakran magában foglalja a háztartási termékek, például a szódabikarbóna és ecet használatát, hogy feloldja a dugulást. Ezenkívül a különböző lefolyótisztító eszközök, mint például a lefolyótisztító spirál, is hasznosak lehetnek.

Hogyan tisztítható meg a konyhai lefolyó?2023-05-24T09:25:53+02:00

A konyhai lefolyó tisztítása fontos a zsír, olaj és ételek maradványainak eltávolításához, amelyek eldugulást okozhatnak. A rendszeres tisztítás segít megelőzni a lefolyó eldugulását és a kellemetlen szagokat. A sütőpor és a forró víz kombinációja hatékony lehet a zsír és az olaj feloldásában.

Miért jön vissza a víz a lefolyóból?2023-05-24T09:25:15+02:00

Ha a víz visszajön a lefolyón keresztül, az azt jelzi, hogy valahol eldugulás van a csőrendszerben. Ez a probléma gyakran a mosogatóban vagy a fürdőszobában fordul elő, ahol a víz nem tud szabadon áramlani a csöveken keresztül. A szódabikarbóna nagyszerű természetes tisztítószer, amely segít feloldani a zsírt és az olajat a lefolyóban. Egyszerűen szórjunk egy csésze szódabikarbónát a lefolyóba, majd öntsünk rá egy csésze forró vizet, és hagyjuk hatni néhány percig, mielőtt leöblítenénk.

Miért jön fel a víz a padlóösszefolyón?2023-05-24T09:24:34+02:00

Ez a probléma általában akkor fordul elő, amikor a padlóösszefolyó eldugul, és a víz nem tud lefolyni. Ez gyakran a padlösszefolyóban felhalmozódó szennyeződések, például haj, szappan és egyéb anyagok miatt következik be. A lefolyótisztító eszközök, mint példáula lefolyótisztító spirál, hasznosak lehetnek ebben a folyamatban.

Miért jön vissza a víz a lefolyóból?2023-05-24T09:23:50+02:00

Ha a víz visszajön a lefolyón keresztül, az jelzi, hogy valahol eldugulás van a csőrendszerben. Ez a probléma gyakran a mosogatóban vagy a fürdőszobában fordul elő, ahol a víz nem tud szabadon áramlani a csöveken keresztül. A folyékony lefolyótisztítók kereskedelmi termékek, amelyeket kifejezetten a lefolyók tisztítására terveztek. Ezek a termékek gyakran tartalmaznak erős vegyszereket, amelyek feloldják a zsírt, az olajat és az ételek maradványait a lefolyóban.

Miért folyik le lassan a víz a zuhanytálcából?2023-05-24T09:23:13+02:00

Ez a probléma gyakran a haj, szappan és egyéb anyagok felhalmozódása miatt alakul ki a zuhany lefolyójában. Ezek az anyagok lassítják a víz lefolyását, és végül eldugulást okozhatnak. A só segíthet a dugulás feloldásában. Szórjunk egy csésze sót a lefolyóba, majd öntsünk rá egy csésze forró vizet, és hagyjuk hatni néhány percig, mielőtt leöblítenénk.

Miért nem folyik le a víz a mosogatóban?2023-05-24T09:16:04+02:00

Ez a probléma általában akkor fordul elő, amikor az ételek maradványai, zsír vagy olaj felhalmozódik a lefolyóban, ami elzárja a víz útját. Ez idővel eldugulást okozhat, ami megakadályozza a víz lefolyását. A probléma megoldására használhatunk sütőport. Egyszerűen szórjunk egy csésze sütőport a lefolyóba, majd öntsünk rá egy csésze forró vizet, és hagyjuk hatni néhány percig, mielőtt leöblítenénk.

További érdekes cikkek a duguláselhárításról

Go to Top